A K-vitamin felfedezése egy dán biokémikus, Henrik Dam nevéhez fűződik. A felfedezést követő évtizedben Dr. Weston Prince felfedezte a K-vitamin egyik típusát, melyet ő X-aktivátornak nevezett el. Az ezt követő években szintén egyéb, a K-vitaminok közé sorolható anyagokat ismertek meg a tudósok, melyeket összegezve K-családnak (K-family) neveztek el.
A K-vitamin család első tagjának felfedezése
Henrik Dam biokémikus az 1930-as években a csirkék szterolanyagcseréjén végzett kísérletei kapcsán fedezte fel a K-vitaminok egészséges hemosztázisban (azon élettani folyamatok összessége, melyek képesek megállítani a vérzést) való szerepét. Az egyoldalú diétán tartott csirkék szervezetének véralvadási képessége erőteljesen csökkent, vérzékenységük megnőtt - miután azonban étrendjükhöz sertésmájat, lucernát, káposzta és spenótot adtak, felborult hemosztázisuk helyreállt. Ez a felismerés vezetett a K-vitamin felfedezéséhez. Dam felfedezéséért Nobel-díjat kapott.
A K-vitamin család
K1- és K2-vitamin
A további, K-vitaminok közé besorolt anyagok két csoportra osztották: a K1-vitamint (filokonin - lt. filum = levél) növényi, illetve állati eredetű tápanyagokon keresztül (zöld leveles zöldségek, máj) visszük be szervezetünkbe, míg a K2-vitamint (menakinon) bélbaktériumaink állítják elő*.
A K2-vitamin különböző formáit összegezve menakinonoknak nevezzük, legfontosabb forrásuk a szójabab, a fermentált sajt, a tojás és a különböző húsfélék. A K2-vitaminok fontos szerepet játszanak a csontsűrűség megőrzésében, továbbá a szív- és érrendszer egészségének ápolásában.
A K2-vitamin különféle típusai
A K2-vitaminokat felépítésük szerint különböztetjük meg - az oldalláncukat alkotó izoprenil egységek száma alapján:
- MK-4 (menatetrenon): rövidláncú, vízben oldódik, általában a K1-vitamin szöveti és/vagy bakteriális átalakulásával állítanak elő
- MK-5-től MK-9-ig: hosszú láncú; leginkább fermentált ételekben található meg, például a nattoban.
- MK-10-től MK-13-ig: hosszabb láncú, a végbélben található anaerob baktériumok állítják elő, felszívódásuk viszonylag alacsony és kevés fiziológiai hatással bírnak
A leggyakrabban az MK-4-ről és az MK-7-ről hallhatunk: mindkettő a K2-vitamin természetes formái. Az MK-4 segítséget nyújt a csontritkulás megakadályozásával szemben, támogatja a csonterősség megőrzését és csökkenti a csonttöréseket. Ezt a formát kizárólag gyógyszerészeti célokra használják, az MK-7-hez viszonyítva kisebb bioaktivitással és biológiai felezési idővel rendelkezik. Az MK-7, azaz a menakinon-7 biológiailag igen jól hasznosuló, bioaktív K2-vitamin forma.
K3-vitamin, a (részben) betiltott anyag
A K-vitaminok bemutatása során érdemes megemlíteni a a menadionként ismert K3-vitamint is, mely a K-vitamin egy átmeneti formája. A K2-vitaminhoz hasonlóan nem élelmi forrásokon keresztül juthatunk hozzá, hanem a bélrendszeri folyamatok során jön létre - a K1- és K2-vitaminok szervezetben való hasznosulásuk során átmenetileg K3-vitamin formává alakulnak át. Mesterséges úton történő emberi szervezetbe juttatása nem engedélyezett toxikus mellékhatása miatt, szabad azonban állati táplálékhoz hozzáadni.
